Vágtatnak a hetek, én meg csak nem jutok oda, hogy lepötyögjem a lepötyögnivalókat, pedig sorakoznak itt, türemkednek, már-már szinte lökdösődnek a témák a fejemben: "én! én! én akarok az első lenni! de hiszem én fontosabb vagyok! de én meg aktuálisabb! na és? én voltam itt előbb!" Szóval ez zajlik itt bent, remélem, nem hallatszik ki...
Szóval, most kiválasztottam egyet (lesz nagy ribillió a "többiek" részéről... :-) ). Mert itten van ez a "kicsi bibi" (nagyobb sose legyen!!!!), amit valahogy okosan kellene kezelne, esetleg orvosolni.
Szóval, az van, hogy nehezen letagadható az a tény, hogy Klárának erős könnyebbsége van szinte minden területen. Imóval szemben, természetesen, de - persze büszkén vállalva az elfogultság vádját - úgy általános összehasonlításban is. Gyakorlatilag úgy néz ki a dolog, hogy amibe Klára belefog, abban ügyes, jó, jól teljesít, tehetségesnek bizonyul, rögtön "kiszúrják", stb... Így van a helyesírástól kezdve a zenélésen át a sporton keresztül a meseírásig mindenben. Kreatív, szorgalmas, gyors észjárású, jól koncentráló, versenyző alkatú gyermek.
Nos, ez persze mind szép és jó, és természetesen nagyon büszkék tudunk rá lenni. Csak Klára nem egyke... Olyannyira nem, hogy még egy saját különbejáratú ikertesóval is rendelkezik. Aki ugyancsak okos és ügyes, csak neki egy kicsit több erőfeszítés kell mindenhez, nem megy neki olyan könnyedén, nem megy neki
minden olyan könnyedén.... És bizony, néha összehasonlításba kerül a Másikkal, azzal a lazán profin teljesítővel.
Mit tehet egy szülő? Természetesen igyekszik a lehető legjobban elkerülni minden összehasonlítást. Ez persze már ott gellert kap, hogy egy osztályba járatja mindkettőt. Dehát ez meg a "Mindkettő" kívánsága, és tulajdonképpen jó is ez nekik - bizonyos eredmények megismerésének pillanatait kivéve. De valahogy az iskolában még elsimulnak a dolgok. Pedig így, harmadik osztályban, már előfordulnak jelentős különbségek. És csak nagyon ritkán Imó javára (kivéve a magatartást! :-) ott ő az örök példás, Klára meg a "rosszcsont").
A zenélést szerencsére külön folytatják - a közös zongorázás sem ért volna jó véget, van egy olyan gyanúm... Klára most a vágyott gitárját pengeti egy fél éve, és mást sem hoz haza, mint órai munkára ötöst, netán csillagos ötöst és rengeteg dicséretet (egy szigorú hírében álló tanár nénitől). Imó és a zongora, nos.... hát őt nem dicsérik agyon. Pedig gyakorol. Amolyan imósan. Lazán, a maga szerencsésen nemtörődöm hozzáállásával.
Ez a laza, kissé Buddha-szerű természete mentette meg Imót eddig - meglátásom szerint - attól, hogy ne forduljon ez az érezhető kiegyensúlyozatlanság részéről valami ellenszenvbe Klára irányában. Mondhatnám, eddig jól tűrte a természetnek (sorsnak?) ezt a pici igazságtalanságát. De nemrégiben történt valami, ami már őt is kizökkentette ebből az elbűvölő zen-állapotból.....
A helyzet az, hogy ahogy már írtam korábban is, Imola beleszeretett a vívásba. Ennek nagyon örülünk, mert Imola eddig nem volt igazán mozgás- és sportrajongó. Most pedig az történik, hogy a gyermek megpróbál minden alkalmat megragadni arra, hogy edzésre mehessen. Pillákat rebegtet -természetesen ellenállhatatlanul - , hogy hétfőnként is járhasson, néha még a szolfézst is ellógja, hogy még csütörtökön is elzarándokoljon a BVSC-be.... És lubickol a vívóteremben! Vannak új barátai - Anyut néha megfűzi, hogy ne kelljen sietnie edzés végén, hogy "csacsoghasson" az öltözőben - és bizony, dicséreteket is kap az általa és Zita által nagyra tartott edzőktől (méghozzá úgy, hogy az egyik, aki megdicsérte, akkor még nem tudta, hogy Zita húga). Madarat lehetett volna vele fogatni azon a napon, amikor megkapta első iskoláját a Mestertől (azaz csak vele foglalkozik ilyenkor az edző, tanítja a fortélyokra - ez nagyon fontos része a vívóképzésnek). Szóval, úgy tűnik, Imola is a kardvívásban találta meg álmai sportját - persze még kérdés, hogy hogy megy majd neki, de miért is ne menne jól.
Ezzel szemben, Klára még a hezitálás stádiumában van. Ő nagyon megszerette a judót, az edzőjét, a hangulatát az egésznek - és jár is tisztességgel az őrületesen kemény edzésekre. "Persze" (lassan már természetesnek kellene vennem) itt is rögtön kipécéztek, az edzőnek "tervei vannak" vele. Mert éles eszén túl még egy hihetetlenül jó izomzattal is meg van áldva a "nyavalyás"... De Klára azért vívogatni is jár. Eleinte Imola "megtámogatása" végett kezdte el egy kicsit, no meg persze, hogy ebbe is belekóstoljon, mert még nem tudta pontosan, hogy melyiket is akarja csinálni. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a judo-edzéseket nem hagyja ki, de ha ugyanazon a napon lenne vívás és judo, akkor a vívásra inkább nem megy, "mert nem bírná"... Meg hát, tanulni is kell valamikor, ugyebár, és az számára nagyon fontos, hogy ott is a csúcson teljesítsen. Szóval, kb. fele annyiszor jut el vívni, mint Imola.
Múlt hétvégén volt a BVSC-ben egy kis házi "vívó" verseny az idén kezdőknek. Elég sokan, pontosabban rengetegen voltak (azt hiszem, a Szilágyi Áron hatás még tart, sok kisgyerek készül vívó olimpiai bajnoknak). Ez a verseny ügyességi és gyorsasági részből, vívó-lépés gyakorlásból és elméleti részből állt (meg kellett tanulniuk a felszerelés részeit, a vívó olimpiai bajnokok nevét, meg ilyenek). Imola már hetek óta a "tananyagot" bújta, és már előre kikötötte, hogy a verseny hetében nem megy szolfézsra, inkább gyakorol még az edzőteremben... Ezzel szemben, Klára csak belekukkantott a papírokba, továbbra is a judo-edzéseket helyezte előre a rangsorban, és a verseny napján NEM akart menni vívásra. Szent meggyőződésem, hogy azért, mert nem tanulta meg a "tananyagot", és ő azt nem viseli el, ha nem teljesít valamiben minimum 100%-on.... Én viszont azt mondtam neki, hogy márpedig megy és kész, ez olyan, mint egy zeneiskolai vizsga, nem hagyjuk ki, sőt, azt is hozzátettem, hogy szerintem megbánná utólag, ha nem menne. Hm.... Az iskolától az edzés helyszínéig Klára teljesen "kikapcsolta" a külvilágot, és a papírokat bújva magolt. Lenyűgözve figyeltem a visszapillantó tükörben, ahogy a semmibe meredve, némán mozgatva ajkait, mondja fel magának a megtanulandókat. Egészen meghatódtam ennyi elszántságtól és akarattól. És tudtam, hogy mire odaérünk, behozza majd a lemaradását, megtanul majd mindent. Így lett.
A versenyen mindketten vidáman vettek részt. Nagy örömömre, az ügyességi-gyorsasági részen hajszálpontosan ugyanúgy teljesítettek (remekül), azt tudtam, hogy az elmélettel sem lesz gond. Úgy tűnik, a vívólépések a kevesebb gyakorlás ellenére is Klárának mentek jobban...
Mert Klára dobogós lett, Imó nem. No, és itt eltört a mécses szegény Imolánál... Úgy elkeseredett szegénykém, ahogyan régen nem már. És nem lehetett őt megvigasztalni.... Egész este és másnap szomorkodott. A szívem szakadt szanaszéjjel. Klári meg... nagyon örült a kupácskájának, és egy idő után már kérdezgetett, hogy de ugye azért én örülök az ő sikerének? Hát persze!!!! De azért, hazafelé valahogy az cikázott át az agyamon, hogy lehet, hogy annak örülnék mégis jobban, ha a judot választaná....
Zoli szerint nem szabad ilyet gondoloni, nincs jogunk visszafogni Klárát, ha egyszer neki ilyen jól megy szinte minden. Bár persze, ahogyan a családban mindenki, ő is abban bízott, hogy Imó is legalább olyan jó eredményt ér el, vagy akár jobbat is, mint Klára. Ez persze leírva retttenetesnek tűnhet. Netán az egyiknek jobban szurkolunk, mint a másiknak? De olyan nehéz ez.... Zita, a maga kamaszos őszinteségével szokta mondani Imónak, hogy "legyen valami Imola, amiben te jobb vagy, mint a Klára!", és Zita egyébként azt szeretné, hogy csak Imola vívjon. Az ember persze minden gyerekének sikert és boldogságot kíván, bármit is jelent ez egyénre szabottan. De mit csinál és mond ugyanez az ember egy ilyen helyzetben? Hiba volt engedni, hogy együtt kezdjenek neki ennek is? De tiltani sem lehet...
Szóval. Imola azóta megnyugodott, és szerencsére ugyanakkora lendülettel jár vívni, mint eddig. Én viszont szorongva várom a következő megmérettetést. Azt hittem, annál nem lehet "rosszabb" már, mint izgulni a gyermekért egy-egy verseny alatt. Hát az Ikrek majd megcifrázzák: "jaj, nehogy az egyik (sokkal) rosszabbul végezzen, mint a másik, jaj, nehogy egymás ellen kelljen küzdeniük..." Egyébként Zita korosztályában van egy ikerpár; nemrégiben összebarátkoztam egy kicsit az anyukájukkal és kifaggattam őt e témában. Az a két lányka már úgy híresült el, mint "az ügyesebbik, meg a másik".... Az anyuka azt mondta, hogy ha tehetem, kerüljem el, hogy mindketten vívjanak... A legutóbbi versenyen elmesélte, hogy a két lánynak az előző napi versenyen egymás ellen kellett vívniuk, komoly volt a tét. Azt mondta, nagyon rossz estéjük volt... Bah.
Szóval, ezen "vívódom" mostanság - oly sok minden más mellett.
 |
| Ikrek és sportok "összecsapása" - csak békésen |
 |
| Imola - Zita vívócuccában |
 |
| Most inkább judosan |
 |
| Egy iker... |
 |
| ...meg még egy iker, |
 |
| ... azért az egy továbbra is nagyon cinkos ikerpár! |
