A nyár öt arca ( a sok közül)

Családi arc

Az Ikrek többször is kitértek nyári beszámolójukban a nagy családi nyaralásunkra, a tenerifei kalandunkra, így kezdem azzal.
Ez volt tehát az évi egy hetes teljes kényeztetésünk, Szüleim jóvoltából. Nyolcan vágtunk neki a nagy kalandnak, rögtön egy jó hosszú, ámde igen kellemes repülőúttal.
Tenerifét mindannyian imádtuk; úgy a tengerpartját a valószerűtlen színű és nagyon kellemes tapintású homokjával, mint a sziget közepén található Teidét, a vulkánt és az azt körülvevő holdbéli, lenyűgöző, semmilyen, általunk eddig látotthoz nem hasonlító tájjal, vagy a barátságos és laza embereket, illetve a nyugodt légkört, no meg a nem túl forró meleget, a sok újdonságot, a finom ételeket, a sok programlehetőséget. Tetszett a sok "állati program", a tevegelésétől kezdve, a Loro Parkon át a talán legnagyszerűbbig: a bálna- és delfinlesős hajótúráig.
Külön élmény volt magyarként, egy magyar által üzemeltetett étteremben, más honfitársakkal együtt szurkolni a magyar válogatottnak (bár kikaptunk), de ugyanúgy, a tengerparti étteremben fantasztikus halas finomságokat enni, sokat lenni együtt, a vízben és bármelyik túrán - köztük például Európa talán legnépszerűbb vizividámparkjában (ahol ugyebár cápák is úszkáltak felettünk, egy hatalmas akváriumban), pihenni, lazulni, viccelődni, beszélgetni, bridzselni, jókat reggelizni (és egyáltalán: élvezni azt, hogy nem nekünk kell kitalálni, hogy mi legyen a kaja, megteríteni, főzni, tálalni, leszedni, elmosogatni, majd ezt párszor újrakezdeni...). Egy szóval, igazi, pihentető NYARALÁS volt. És ismét csak hálás tudok lenni a sorsnak, hogy ez megadatott nekünk, ráadásul a szüleimmel együtt. Remélem, sok ilyen lesz még.

Baráti arc

Ez a nyár azért is volt nagyon kellemes, mert jó sok barátunkkal találkozhattunk. Szerveztünk több vacsorát is Mingiékkel - egyszer az EB-döntőre, egyszer meg csak úgy, hogy enyhítsük egy kicsit a kínjaikat a nagy lakás-felújítás közepette. A lányok nagyon sokat emlegették azt az alkalmat, amikor Bélák hajóján (elektromos hajó.... :) ) vendégeskedhettünk a Balatonon - kiváltképpen a "húzatós" (a hajó megy "gyorsan", és ketten a vízben kapaszkodnak egy-egy, a hajóhoz rögzített kötélbe) móka és a rengeteg hajóról vízbe-ugrálás miatt. Isteni nap volt. Verusékkal is jó volt találkozni: Bogláron is, amikor kipróbálhattuk a "mini-segway"-üket (vagy akárhogy is hívják: mint kiderült, ennek a kütyünek van vagy tíz neve), de Füreden is, amikor egy egész nagy baráti társasággal is összejöttünk egy tényleg remek vacsora erejéig (ami után ismét Bélák hajóján "kötöttünk ki" - az sem rossz, sötétben hajókázni, vízbe lábat lógatni, jó kis zenét hallgatni és a többiek poénjain jókat vigyorogni). Klassz volt, amikor Szilvi jött el hozzánk egy vacsorára - Szilvi az USA-ban él, így az ilyen találkozások lehetősége igen ritka, ahogy az is, amikor Éva és Csaba látogattak el hozzánk (ők erdélyiek és ugyan egy szomorú apropóból jártak Pesten, nálunk igen vidámra sikeredett az este). A ritkaságok kategóriába jön még Betti is, londoni kapcsolatunk, akit ugyancsak nagy öröm volt látni - igaz csak egy ebéd erejére. Régen kolléganők is voltunk a barátság mellett D. Szilvivel, akit aztán már évek óta nem láttam a sok külszolgálati miatt. Emmának saját baráti kalandja is volt: Laci keresztapja jóvoltából pár nap kényeztetést kapott a "zamárdi lakban" pár barátnőjével együtt. Így járt Imó is, akit egy osztálytársnője hívott meg egy hétvégére Akarattyára, többedmagával, születésnapi ünneplés gyanánt. A nyárzáró, már-már "szokásos" buli Feriéknél, Emma általános iskolai osztályának szülői közösségéből összeverbuválódott és az évek során nagyon jól összekovácsolódótt csapattal idén is isteni volt - a kertben, bográcsozva, jót beszélgetve.

Sportos arc
Annak, aki "minket" rendszeresen olvas, már akár unalmas is lehet, hogy folyton a sportos vonal kerül előtérbe. Dehát, ha egyszer tényleg?! A lányok valószínűleg nagyobb adagban kapták születéskor a sport-mániát az Apjuktól, mint az én kissé otthonülősebb, lustább vonalamat. Úgyhogy, a sport, a mozgás, az edzés és az ezzel kapcsolatos "ön-igényesség" nálunk nagy szerepet kap. Úgy állítottuk például össze a nyári utazási terveket, hogy abban elsőbséget kaptak az edzőtáborok, az edzések és azok kihagyásának elkerülése. Ez kompromisszumokkal jár. Igen. Nem kevéssel. De megoldható, és csak akor érzi magát mindenki jól, ha ezeket tényleg megoldjuk. Egyébként pedig még a közösen eltöltött időben is nagy szerepet kap a mozgás. Például egész nyáron röplabdáztunk családilag is - ugyanis felállítottunk egy röplabdahálót a kertben (majd azt levittük a Balatonra, amikor huzamosabb időt töltöttünk ott). Aztán persze - ezt is főként a Balcsin - rengeteget bringáztunk. Ahová csak lehetett, oda két keréken mentünk. Ez egy pár napra az egyetlen megoldássá is vált, amikor Zoli az ő nem túl fiatal és nem túl jó "erőben lévő" autóját hagyta ott nekem a Balatonon és az persze "jól elromlott" :). Természetesen a futás is a nyári mindennapjaink része volt. Zitának és Imónak edzés-szerűen is, Zolinak ez lételeme (meg hát készült a versenyeire), nekem is nagyon jót tesz (főleg a Balcsin), a többiek meg azért futottak, mert hát mindenki más is azt tette. Aztán ott volt még egy ún. "TRX" is a kertben (saját testsúlyos edzésekhez), azon is sokat "lógtunk". És akkor még volt az úszás (Balatonban, vagy bárhol, ahol lehetett), a pingpong (ebben Klára különösen ügyes), és az Ikrek könyörgésére, a sok szép bizonyítványért beszerzett óriás-trambulinon való órákig tartó ugrabugrálás (ezt én kihagytam, nekem valahogy nem jön be).
Szóval, végigmozogtuk a nyarat, Emmának szurkoltunk is mindenféle strandröplabda-versenyen (kapott mindenféle érmet, meg helyezést, meg voltak kevésbé jól sikerült próbálkozások is), meg persze Zoli triatlonjain is - a vívóink pedig végig edzették a nyarat (futás, erősítés és iskolázás). A jó az, hogy ezeket mindenki szívesen és élvezettel csinálta. Másképpen nem lett volna értelme.

Táboros arc
Jártak táborokban is a lányok ezen a nyáron is. Nem lesz nehéz kitalálni, hogy a zöme természetesen a sporthoz kapcsolódott.... Volt vívótábor, több röplabdatábor (bejárós és ottalvós egyaránt) és persze judo-tábor is.
Klára azért egy kicsit megvariálta a dolgokat. Ő volt például úgynevezett "alkotót-táborban" is. Ami az jelentette, hogy a már évközben is nagyon kedvelt rajz-szakkörét "kihelyezték egy hétre a Mátrába". Elmentek egy kis faluba, egy olyan házba, ahol kifejezetten ilyen céllal érkező társaságokat fogadnak (mondjuk Kláráék voltak az első gyerek-tábor, inkább felnőttek mennek oda alkotni vagy kórusművet próbálni...), és ott egy hétig festettek, rajzoltak.... Közben azért csináltak persze mást is, de azért tényleg ez volt a fő tevékenység. A hét végén, az elkészült képekből összeállított kiállítással várták a szülőket. Nagyon klassz volt - Klára igen szomorú volt, amikor vége lett.

Alkotás közben

Teljesen elmélyülten

Az egyik mű

Egy másik - az ott megismert új "szerelemmel", az akvarellel

Klára volt az, aki a drámaíró- és színjátszó-tábort idén sem hagyta ki - már szinte rutinosan jár Lábán Katihoz és Abody Ritához egy héten át. Aminek az elején "kitalálják" a darabot, a szereplőket és a párbeszédeket, majd megtanulják, és végül péntek délután előadják a szülőknek. Idén is remek lett a színdarab!
Tábor-újdonságként még Emma ment el úgynevezett Gólya-táborba. Noha van két gimistánk már, ilyen táborba még egyikőjük sem ment. Azért kicsit más negyedikesként vagy nyolcadik után. Egyébként a klasszikusnak nevezhető gimnáziumoknál (azaz 4 vagy 4+1 éves képzéssel) ez a gólyatábor szinte "kötelező" - illetve tényleg nem jó annak, aki ebből kimarad. Emmának csak két éjszakás volt - de ő még arra sem nagyon akart menni..... De aztán, ahogy annak lennie kellett, a kezdeti nehézségek után már úgy érkezett haza, hogy jól érezte magát, jó kis osztálya lesz. Egyébként azóta is kedveli mind az osztályt, mind a sulit - sőt az orosz nyelvet is, amit ugye most nagy intenzitással tanul....

Szomorú arc
A végére hagytam a legkevésbé kellemes arcát a nyárnak. Igen, ért minket néhány veszteség, sajnos. Túl azon, hogy nagy szívfájdalommal hallottam Esterházy Péter és Somló Tamás túl korai távozásáról, a családban is búcsúznunk kellett egy Nagynénémtől, aki két év bátor küzdelem után alul maradt a betegséggel szemben. Anyukám mondta a búcsúbeszédet, és még most is beleborzongok, ha eszembe jut az a mondata, hogy "Búcsúzom tőled, kedves kishúgom...." Kamilla nagynénémmel egy igazi "fantasztikus nagynéni" távozott tőlünk: kissé szeleburdi, nagyon jó humorú, forgószél volt ő, harsány sminkjével és néha kissé csiszolatlan ámde laza stílusával. Nála nem lehetett kettőt lépni úgy, hogy ne botoljunk egy macskába - a kertjük vadregényes volt, és nála zajlottak még gyerekkoromban a disznóvágások, amikor is Heni unokatesómmal a kanapén kuporogva fogtuk be a fülünket, hogy ne halljuk szegény állat visítását. Kamilla remek pogácsát sütött, és sosem felejtett el nekem ribizlit küldeni bármilyen formában, mert tudta, hogy szeretem. Konok volt, ezért is döntött úgy, hogy nem költözik el a házikójukból, ahol már évek óta egyedül élt férje halála óta - ragaszkodott ahhoz, hogy utolsó éveit is ott töltse - habár nyilván "praktikusabb" lett volna valamelyik lánya közelébe költözni, hogy ők ott könnyebben látogathassák és ápolhassák. A halál kegyes volt hozzá, és tulajdonképpen nem is sietett annyira, mint ahogy azt két éve megjósolták - így végül is a lányai is belátták, hogy igaza volt, hogy ott maradt. Hiányozni fog.
És elment szüleim egyik legjobb barátja is, Pista. Ez a hír igen váratlanul érte szüleimet és Csabáékat - a baráti hármasfogatuk harmadik elemét. És hát.... szóval hirtelen jött halálhír elviselését még az is nehezítette, hogy nem igazán tudtak tőle elbúcsúzni.

Nos, azt hiszem - így most már elmeséltem a nyarunk főbb színeit, arcait, történéseit, élményeit, emlékeit.
Sokszínű volt 2016 nyara is.

Már az első őszi hónap végén járunk, és esemény- és érzelemdús volt az is.
Élünk. Vagyunk. Szeretünk. Rohanunk és nevetünk. Nem mindig könnyű, de mindig jó nekünk.