Pages

2018. március 19., hétfő

Nőnapos

A nemrég eljött (és tovahaladt...) Nőnap - egyben Zoltán-nap - alkalmából szeretnék mesélni három, számomra az utóbbi (???) időben valamiért meghatározó hölgyről.


1. Drusza
Nem nagyon szoktam itt írni a munkámról, valahogy nincs is mit, nem is túl izgi, no meg nem annyira olyan, amiről jó ötlet lenne a neten mesélni (jó, azért nem én őrzöm Magyarország legfonotsabb haditikait, nem kell aggódni. :) )
De januárban olyan történt velem munkaügyben, ami miatt kivételt szeretnék tenni - mert maga az egész is igen kivételes volt.
Az történt, hogy attól a párizsi székhelyű nemzetközi szervezettől érkezett egy delegáció, amelyikkel én is foglalkozom és ahonnan többnyire csak a mi irodáinkba jönnek el tárgyalni, vagy mi megyünk oda. De most másként történt, kifejezetten azt kérték, hogy menjünk "terepre", ott ismerkedjenek meg azokkal a meghatározó emberekkel, akik azokban a szektorokban és területeken dolgoznak, amikre ők most kiemeltebb figyelmet irányítanak (gazdasági nyavalya az egész, amúgy...). A témák izgik voltak, nem is annyira részletezném, de nők, területfejlesztés és integráció/szegregáció, illetve munkanélküliség elleni küzdelem köztük voltak.
Így jutottunk el többek között Nagyecsedre is. És míg addig is nagyon érdekes dolgokat láthattam és hallhattam (és ehettem..... hú, de még mennyit!!!!), addig az ott átélt élmény azért mindent vitt! Nagyecseden működik egy roma nőket támogató szervezet, a "Vazdune Cherhaja Emelkedő Csillagók Roma Nők Egyesülete" (mi a többiekkel már itthon elneveztük őket "Rising Star"-nak :) ). Oda is ellátogattunk, és hihetetlenül kedvesen és izgatottan fogadtak minket. A vezetőjüknek ugyanaz a leánykori neve, mint nekem az asszonykori, így elég vicces volt bemutatkozáskor, ahogy egymás szemébe mondtuk pont ugyanazt a nevet. Már előre figyelmeztettem is, hogy ne lepődjön meg. No és ez a hölgy egy valódi csoda! Egy energiabomba, egy igazi roma nagyasszony, aki tudja mit akar és meg is csinálja. Mosolyogva, lehengerlő energiákat mozgósítva. Először a csapatát mutatta be, aminek kapcsán elmondta, hogy azt szerette volna, ha mindenféle ember és foglalkozás, szakma legyen. Így általában egyvalaki több szerepet is vállal az egyesületben, ráadásul természetében igen eltérőt. Mert van aki, pl. vezeti a játéktárat és amúgy felszolgáló az általuk létrehozott és működtetett étteremben (ahol minket is vendégül láttak és pazar dolgokat ehettünk), de van néprajz-kutató, egyébiránt festő, szociológus, önkormányzati pénzügyi vezető, szociális munkásnak tanuló egyetemista, tánctanár, stb., stb. A céljuk nagyjából az, hogy ahol és ahogy lehet, segítsék a helyi roma közösséget - és egy kicsit "neveljék" őket, szokásaikat átalakítva úgy, hogy az nekik is a hasznukra váljék. Elmondta, hogy a kora-gyermekkori fejlesztéstől kezdve, a szülők kompetencia-fejlesztésén, oktatási hiányosságaik pótlásán keresztül a munkahely-keresés és munkába-állás összes buktatóinak megismertetéséig és felülemelekedéséig mindent próbálnak a maguk lehetőségeihez mérten kezelni. Főleg a nők szintjén. Szilviának, a "főnökasszonynak" "lányai" vannak - ezalatt az összes olyan roma hölgyet értette, akiért, akivel dolgozott és dolgozik azért, hogy a sorsuk jobbra forduljon. Kemény munka, aprólékos és lassan haladó. Először a bizalmat kell kiépíteni, ami talán azért megy neki kicsit könnyebben, mert ő is onnan való, közülük jött és remek példát mutat. És hát azért is, mert egy erélyes személyiség, aki megmondja bárkinek, hogy segít ő, de ahhoz a másik is kell.
És Szilvia példát mutat. Elmondta, hogy 20 éves korában takarítónőként kezdte egy kórházban. Majd úgy döntött, hogy inkább tanul, és az elmúlt 16 évben mindig tanult valamit. Így lett varrónő, majd kereskedő, ápoló, leérettségizett, majd a Corvinuson tanult - immár a harmadik diplomáját szerzi meg, mindenféle segítő és szociális szakon (gyógypedagógia, esélyegyenlőség, szociális pedgaógus, nem is tudom pontosan, hogy melyik mit takar). És közben működteti ezt a szervezetet, EU-s pályázatokon indul és nyer, elmagyarázza a "lányainak", hogy jobb, ha nem mennek férjhez tiniként, hogy jobb, ha tanulnak, ha egy kicsit világot látnak (kirándulásokat szervez nekik, hogy kimozdítsa őket a beszűkült és erősen ingerszegény környezetükből), visszaküldi az iskolába azokat, akik nem végezték el, CV-t segít írni és elmagyarázza, hogy hogyan jelentkezzenek munkára. 8 év alatt 70 embernek segített eljutni az érettségiig. Ez szerintem fantasztikus.
Amikor megkérdezte tőle az egyik külföldi delegáció-tag, hogy honnan van minderre ennyi energiája, elmosolyodott és azt mondta: "ERŐT ISTEN AD..... (majd kis szünet után hozzátette:) PÉNZT MEG AZ EU." És továbbra is mosolyogva elmondta, hogy sok a gond, de muszáj pozitívan hozzáállni a megoldásukhoz, és ráadásul szerencséje van, mert remek kollégái vannak.
Engem ez a találkozás annyira feltöltött, annyira lenyűgözött. Sok mindenbe visszatért a hitem/reményem, ami mostanság kissé eltűnőben volt. Örülök, hogy megadatott - és természetesen azóta azon vagyok, hogy mindenféle segítséget is kerítsek nekik.


2. A lányom druszája
Másik földrész, másik történet. Ami rettenetesen indul. USA, Kalifornia, újabb borzasztó iskolai lövöldözés, 17 halott. És ugye felüti fejét az Amerikában rendre visszatérő vita a szabad fegyvertartásról. Hogy nekem erről mi a véleményem, az elég röviden összefoglalható: ellene vagyok. Nem hiszem, hogy bárki is nagyobb biztonságba kerül attól, ha fegyvere lesz, viszont mindenki nagyobb veszélyben lesz, ha bárkinek lehet fegyvere.... De most nem az én véleményemről akartam írni.
Hanem arról, hogy pár nappal a szörnyű esemény után, volt egy rendezvény (tüntetés?), ahol felszólalt annak az iskolának, ahol ez a támadás történt, az egyik diákja, történetetesen Emma keresztnevű. Nos, az a beszéd.... Abban minden benne volt, ami tiszteletet ébreszthet. Ez a kislány dühös volt, de mégis még tele hittel és reménnyel, hogy bár a megváltoztathatatlan nagyon fáj, de akkor legyen ez az utolsó ilyen szörnyűség! És ez a kislány nem félt! Annak ellenére sem, ami történt vele (ő túlélője volt a szörnyűségnek). És ez a kislány okos volt, nagyon nagy szónoki képességekkel is megáldott, és még olyan tiszta! Először elolvastam a beszédet, majd megnéztem a videót. Biztattam a lányaimat is, hogy nézzék meg ők is. Nagyon hatásos, erős beszéd volt! És megérintette a lányaimat is - Emma mondta, hogy ugyan nem érti az angol miatt (néha én sem értettem, akkora hévvel beszélt), de így is beleborzong - átjön a mondandó és az összes, erős és őszinte érzelem.
Amerikában történt ez, de úgy érzem, reményteli képet fest a mai ifjúságról, arról, hogy bízhatunk bennük és igen, arról is, hogy támogatnunk kell őket. Abban is, hogy merjék kimondani a félelmeiket, a meglátásaikat és az elvárásaikat.
A beszéd linkjére ebben a cikkben lehet rákattintani (azért érdemes a cikket is elolvasni, mert ott van a magyar leirata Emma mondanivalójának).
http://www.evamagazin.hu/emma-gonzalez-97678


3. A lányom, aki nem a druszám


Mivel sajnos ritkán jutok mostanában a bloghoz, így most ragadnám meg az alkalmat, hogy megörökítsem azt, hogy milyen is volt az, amikor Emma lányom 16 éves lett.....
Sajnos hétköznap volt, ezért kicsit nehezebb volt az ünnepi hangulatot előteremteni, de bízom benne, hogy sikerült.  Szeretem, amikor a reggeli félhomályban kibotorkál az éppen aktuális szülinapos (vagy ugye: szülinaposOK), és már előre tudja (tudják), hogy aznap minden róla (róluk) szól. Így volt ez Emmával is, aki jókedvűen és frissen mosott hajjal jött ki, hogy elfújhasson immáron 16 gyertyát a hagyományos, tortának kinevezett csúsztatott palacsintáján. A mi köszöntésünk után jöttek a testvérek is. Nem szeretném elkiabálni, de mostanság egy igen jól összekovácsolódott kis csapat lettek ők négyen. Cinkosok, vihorásznak, megvédik egymást (néha a "gonosz" szülőkkel szemben is), szurkolnak egymásnak és bátorítják egymást. Remélem, ez már így is marad. Ennek a hangulatnak megfelelő köszöntést és ajándékokat kapott hát Emma tőlük, és ennek megfelelő ünneplést is csaptunk - mind reggel, mind este, a nagymamákkal és Bálinttal (Zita barátjával) kibővített családi körben.
Hogy milyen a 16 éves Emma, és abból mit írhatok még le egy blogban? Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy továbbra is a kedvesség a legelső jelző, ami az eszembe jut róla. Jó szándékú, figyelmes, igyekvő, őszinte, szeretetteljes, érzelmeit hevesen megélő drága gyermek ő. Nagyokat tud hahotázni és mélységesen el tud keseredni. Önmagával nagyon szigorú, ritkán elégedett, néha önostorozó. Pedig nagyon szorgalmasan és jól tanul, remekül megy neki a röplabda és hát, a külsejével sincs gond egy szál sem. :) Érdekes, hogy nagyon családcentrikus, pedig ebben a korban nem feltétlenül ez a jellemző. Sok mindenben önálló, van praktikai érzéke is (csak a tömegközlekedés a gyengéje...), de mégis neki van a legnagyobb igénye arra, hogy együtt legyünk, mind a hatan. Nagyon szeretetreméltó, nagyon szerethető és nagyon szeretem is. Annyira örülök, hogy ő (is) a mi gyerekünk - immár 16 éve!
A reggeli "torta" és a szokásos "ünnepelt-várós" elrendezés
A szenvedély (kép: Sartoris Gábor)
Esti torta - vidám ünneplés




3+1. Nem is a druszám, nem is a lányom,....
.... de azért szeretném felhívni mindenki figyelmét egy idén már 17 éves leányzóra, vívó lányaim klubtársára, a kivételes versenyzői tehetséggel megáldott Pusztai Lizára. Felsorolni is hosszú lenne, hogy mi mindent nyert már meg, de közte van három Európa.bajnoki cím (kettő egyéni, egy csapat), többi Világ- és Európa-bajnoki dobogós helyezés, mind a saját, mind a felette lévő, sőt már a felnőtt korosztályban is. És menetel előre, folyamatosan hozza a formáját, lelkes és nagyon ügyes. Jegyezzétek meg a nevét, mert az Olimpia számára tényleg elérhető távolságra került - és egy ottani eredmény sem feltétlenül csak álom csupán.....  Jegyezzétek csak meg a nevét, figyeljétek a sportkarrierjét: Pusztai Liza. :)

2018. március 10., szombat

Érettségire készülve....

Teljesen természetes.
Teljesen természetes, hogy egymás után másfél óra kémia-különóra (a héten már a harmadik, de nem utolsó) és két óra biológia-különóra után, péntek este leül és Kill Bill-t néz. (Tarantino film - MINDEN Tarantino film vérben ázik, úszik, fröcsköl, spriccel).


Mondom, teljesen természetes.


És közben, így a téli tavasz kezdetén, várjuk, NAGYON várjuk a nyarat. Mondjuk úgy a júliust.